Legutóbb ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Zar festői repterére, ahol terveim szerint eltöltöttem volna 1-2 napot. De olyan párás, ködös idő fogadott (és az előrejelzések szerint marad is jó pár napig), hogy leszállás után inkább úgy döntöttem, még aznap indulok tovább.
3. szakasz: Zar - Bydgoszcz
A következő állomás Bydgoszcz városa, még mindig Lengyelországban. Tulajdonképpen csak annyi időt töltöttem Zarban hogy megtankoljak, ki sem léptem végül a reptérről. A hangármester meglepett egy kis üveg Zubrowkával, ez később jól jöhet még fenn, a hideg északon. :)
Úgy terveztem, hogy amíg csak lehet, VFR-ben repülöm a túrát, vagyis a látvány és a térkép segítségével navigálok. Bár az előző szakaszon erre máris rácáfoltam, hiszen vastagon a felhők felett kellett jönnöm idáig. És hamar kiderült, hogy ugyanígy leszek kénytelen folytatni, szinte egész Lengyelország felhőbe burkolódzott. Hát lehet nem a tél elején kellett volna elindulni, de így szép az élet.
Az IFR útvonaltervünk két VOR és egy NDB adót érintett, és így nézett ki:
Mivel ez különösebben nem volt izgalmas szakasz (a felhőkön kívül nem sok mindent láttam), ezért inkább arról ejtenék pár szót, hogyan is jött ennek a túrának az ötlete. Valójában több mint tíz éve egyszer már körberepültem az Atlanti-óceán északi medencéjét, akkor egy ősrégi amerikai szállítógéppel, egy C-119 Flying Boxcarral. A mostanihoz hasonlóan, akkor is rádiónavigációt használtam, pontosabban akkor csak azt. GPS, bármiféle Garmin vagy más hasonló készülék az öreg "repülő vagonban" nyomokban sem fordult elő. Azt a túrát akkor Hraskó Gábor barátom szervezte, és igen sokan vágtunk neki. Nagyon kellemes emlékeket őrzök róla, kalandos és tanulságos utazás volt, sajnos akkoriban nem blogoltam, nem sok képet készítettem. Viszont már akkor tudtam, hogy később még egyszer szeretnék nekifutni, de jóval kisebb géppel. Az ismétlés idén novemberig váratott magára, most jött el az idő. Remélem, néhány hónap elteltével erre az útra is hasonlóképp gondolok majd vissza.
A harmadik szakasz célreptere, a Bydgoszcz Ignacy Jan Paderewski Airport nem mindennapi történettel rendelkezik. Gyökerei csaknem a repülés kezdetéig nyúlnak vissza: az első világháború kitörése előtt kezdték el a repülőtér tervezését, amelyet aztán a háború alatt fejeztek be. Megfordultak itt német Fokker biplánok, az első világháborút követően Junkers F-13-asok, a hidegháború időszaka alatt a minden csatlósállamban jelenlévő MiG-ek, és természetesen a lengyelek saját fejlesztésű TS-11 Iskra gépei is állomásoztak itt. Mára a Bydgoszcz Airport fontos állomása lett a lengyel polgári légiközlekedésnek: megfordulnak itt a nagyobb fapados légitársaságok gépei csakúgy, mint a LOT 787-ese. Bár jellemzően ennél kisebb repterekre terveztem a leszállásokat, ide mindenképpen el akartam jönni.
4. szakasz: Bydgoszcz - Bornholm
Mivel Bydgoszcz után már olyan szakaszok következnek ahol jellemzően a tenger felett fogok repülni, beszereztem egy mentőmellényt, egy felfújható gumicsónakot és pár hasznos apróságot egy esetleges vízreszállás esetére. Muszáj. Ezzel végképp megtelt a Seminole apró csomagtere, már csak a hátsó üléseken maradt némi hely.
Két nagyon kellemes napot töltöttem a lengyel városban. Picit rápihentem az előttem álló szakaszokra, no meg az előrejelzés kissé naposabb időt mondott, így inkább kivártam. Eredetielg Rostock felé akartam tovább indulni, de közben változtattam a terven és egyből Dánia felé vettem az irányt. Bornholm szigete kifejezetten izgalmasnak nézett ki, benne is volt az eredeti útitervben mint B verzió.
Ahogy említettem, Rostock felé ugyan teljesen derült volt az ég, de ahogy elhagytuk a szárazföldet, a Balti-tenger felett már egyre zártabb felhőzet fogadott bennünket. Egy idő után már szinte szürreális volt, ahogy két réteg között repültünk. Szó sem lehetett visual approachról, szerencsére a bornholmi reptér fel van szerelve ILS-sel, úgyhogy erre kezdtem felkészülni - amúgy az approach is erre utasított. Kikerestem a térképről a 11-es pályához tartozó érkezési eljárást, különösebben nem nézett ki bonyolultnak. Pár kattintás a GNS 530-ason, és meg is jelent a kijelzőn.
 |
 |
A megközelítés eseménytelen volt, bár a finalon kaptunk némi oldalszelet. Rá is kellett kicsit tartani hogy irányban maradjunk.
Bornholm ugyancsak több okból is különlegesnek mondható. Bár Dániához tartozik, mégis Svédország, Lengyelország és Németország veszi körbe az apró szigetet. Első közelítésre inkább hasonlít mediterrán üdülőhelyre, mint skandináv vidékre: a sziget déli részén csodaszép homokos a tengerpart, északon pedig inkább sziklás. December lévén, a strandolás most elmaradt - de amúgy sem túl meleg a Balti-tenger. Sokkal izgalmasabbnak tűnt azonban a kirándulás Észak-Európa legnagyobb erődjébe, a Hammershusba.
Bár a fényképezőgép a fedélzeten maradt, hoztam nektek egy 360 fokos képet a Google jóvoltából:
Ezen a szigeten annyi látnivaló van, hogy két nap egyáltalán nem elég hozzá, de még két hét is kevés lenne. Sajnos ennyi időm most nem volt, viszont Bornholm felkerült az "ide egyszer még visszajövök nyaralni" bakancslistára.
A szigeten töltött két nap alatt sokat nézegettem a térképet, igyekeztem kitalálni melyik legyen a következő állomás. Ha maradtam volna a rostocki iránynál, most egy pici dán sportrepülőtér, Kalundborg következne. Időközben azonban egész Dánia felett beborult, úgyhogy elkezdtem északabbra nézelődni. Végül Trollhättan mellett döntöttem, már csak a neve miatt is. Viccet félretéve, ez már Svédország, és igencsak hívogatónak tűnt a reptér melletti Saab múzeum. Legyen hát, irány Svédország!
5. szakasz: Bornholm - Trollhättan
Szokásomhoz híven a pirkadat már a bornholmi reptér előterén fogadott. Bár ez így nagyon fellengzősen hangzik - az igazság az, hogy már annyira északon voltam, hogy december elején a napfelkelte negyed kilenc környékére esik, szóval nem kellett olyan korán kelni. Az előző este leadott útvonaltervet elkezdtem rutinosan felvinni a Garminba, és majdnem sikerült alaposan elrontanom. Direkt készítettem róla egy képet, jó példa arra hogy a rutin sokszor megtréfálja az embert ha nem figyel oda.
Az útvonalunk ismét két VOR adót érintett, SUP illetve LAV néven találhatóak. Ez utóbbiból kettő is van, egyik az ES másik az SE régióban, ahogy a Garmin fel is dobta. Én első körben rutinból az SE-t választottam, hiszen Svédországban vagyunk. Az évek alatt valahogy rutinná válik hogy SE - Svédország, ES - Spanyolország. Persze, top level domainben pont így van, de a repülésben nem! A svéd régió bizony ES-sel kezdődik, ha máshonnan nem, hát a repterek ICAO kódjából illene tudni. Szerencsére a helytelen választás azonnal szemet szúrt, mert a következő waypointot így többezer mérföldre tette. Hm, ez így nem lesz jó, gyorsan korrigáltam.
Az út megint csak teljesen eseménytelen volt, végig IFR-ben maradtunk a felhők felett, 14000 láb magasságban. Pont azon morfondíroztam magamban, hogy ezzel az erővel maradhattam volna az eredeti útitervnél is, mert éppenséggel errefelé sincs több látnivaló.
Ereszkedéskor vektorokat kaptunk az irányítástól, és vártam hogy mikor fogunk kibukkanni a felhő alatt. Nos, azt várhattam. Sajnos a szélirány miatt most nem tudtam ILS-t (műszeres leszállítórendszert) használni, az csak a 33-as pályához volt felszerelve, engem pedig a 15-ös felé forgatott be az irányítás. Így egy árva középhullámú adó maradt az egyetlen támpont a reptértől északnyugatra. Megnyugtató volt amikor hatótávon belülre kerültünk, és finoman elkezdett sípolni a hangszóró: ti-ti-tá-ti-tá-tá, majd szünet és ismét. A publikált eljárás szerint az NDB felett holdingban kellett ereszkedni 2000 lábig, s onnan el lehetett kezdeni a megközelítést. Nos, kétezren még mindig erősen párás volt az idő, és helyismerettel sem rendelkeztem, úgyhogy felkészültem pár missed approachra. Legnagyobb meglepetésemre végül mégis sikerült elsőre letenni a gépet, a reptér legalább példásan ki volt világítva, ez nagyon sokat segített.
Földetérés után begurultam a Vänersborg Airport előtérre, majd a földi személyzet segítségével előírásszerűen lenyűgöztük a Seminole-t. Én pedig az űzött vad sebességével a helyi repülőklub épülete felé vettem az irányt, némi forró tea reményében. Sajnos a megközelítés kezdetén, nagyjából amikor a porlasztófűtést ráadtam, a kabinfűtés bal oldala felmondta a szolgálatot, így alaposan elgémberedtem mire landoltunk. A Saab múzeum pedig várhat egy napot.
Mozgalmas három szakasz volt, de az igazi kalandok még csak most jönnek. A következő állomás már Norvégiában lesz, irány Sandane, amely ugyan nincs pont irányban, de annyira csodaszép helyen fekszik, hogy muszáj lesz tenni egy kitérőt érte.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.