Több napos csúszás után végül sikeresen elstartoltunk, ezen sorokat épp a festői Zar városából írom. Legalábbis a képeken festői - én ezt sajnos nem tudom alátámasztani, mert egy szép sűrű tejfölt látok épp belőle. De hiszek a leírásoknak, és próbálom elképzelni. :)

― A reggeli párán átsejlett a felkelő nap fénye - ez volt a legtöbb amit ma a napból láttam.

1. szakasz: Tököl - Poprád

Kalandos volt az út, kezdve a tököli indulással. Olyan szépen összekészítettem mindent, listát írtam, kipipáltam, ellenőriztem vagy háromszor az összes tételt. Épp csak az egyik legfontosabb dolog maradt ki: egy repsávos kézi rádió. Persze a Piperben van kettő is beépítve (és mindkettő működik is), de simán előfordulhat hogy üzemzavar vagy más előre nem látott probléma esetén működésképtelenné válnak, és szükség lesz mondjuk a földön egy elemes adóvevőre. Szerencsére Pap Feri barátom gondolt erre, és az indulás előestéjén bekopogott, és egy jó belga sör elfogyasztása mellett a kezembe nyomott egy kölcsön rádiót. Ezúton is köszönöm Feri!

A Tököl-Poprád közötti szakasz még óraműpontosságú volt, nem volt gond sem az időjárással, sem a navigációval. Kissé párás időben, reggel 8 felé gurultunk ki a tököli 32-es pályára. Forgalom nemigen volt még, a torony késlekedés nélkül engedett bennünket felszállni. Nem lakom messze a reptértől, és bár a település fölé - zajvédelmi okokból - nem akartam e korai órában berepülni, azért csak billegtettem egyet a szárnyaimmal az otthoniaknak, épp látótávolságban húztam el.

Bizonyára feltűnt, olykor többes számban írok. Ez abból a gyakorlatból fakad, hogy rádión mindig többes számban beszélünk, még akkor is ha egy fő tartozkodik csupán a fedélzeten. Pl. "készen állunk a felszállásra" vagy "elhagyjuk a 14-es pálya forgalmi körét". Nézzétek ezt el nekem.

Felszállás után a Szentendrei-sziget magasságáig a Duna jobb partja - Buda - felett maradtunk, és mindössze 2000 lábra emelkedtünk. Nem akartam sem Ferihegy CTR, sem pedig a TMA légterét megsérteni, a Duna pedig kitűnő támpont a navigáláshoz. Úgy terveztem, hogy a sziget elérése után felemelkedünk 3500 lábra, és Sajóhídvég felé vesszük az irányt. Ehhez pont kapóra jön a SAG VOR, amely frekijét még felszállás előtt behangoltam a NAV1 rádión. Közben épp "fejmagasságban" repültünk el a Kékes mellett, jó volt vetni rá egy pillantást.

Sajóhídvég elérése után a kassai VOR következett, és közben átléptük az országhatárt. Elköszöntem Kelet Tájékoztatótól, és behangoltam a szlovák irányítást. Szokásos bejelentkezés, rutinszerűen ment minden, tök jó. Kassa után már a poprádi irányadó felé vettük az irányt, és közben önfeledten gyönyörködtem az Északnyugati-Kárpátok fantasztikus látványában. Gölnicbánya, Kojsó, és egy rakás olyan település és táj felett repültünk el, amelynek a nevét sem tudom, csak ittam magamba a látványt, csodaszép volt.

Ahogy PPD felé fordultunk, a távolban kezdtek felsejleni a Magas-Tátra félig felhőbe burkolódzott ormai. Még előttük, a lankákon fekszik Poprád. A megközelítés nagyon egyszerű volt, csaknem pályairányban érkeztünk, és kaptunk egy jó hosszú finalt. Mintaszerűen tettem le a gépet, majd gurultam be az előtérre. A gép nyűgözése közben pár helyi pilótával beszédbe elegyedtem, alaposan elkerekedett a szemük mikor mondtam milyen túrát repülök. A Pipert azért akartam kikötni, mert errefelé bármikor jöhet egy-egy komolyabb széllökés, és bár ez a szakasz rövid volt (a következő pedig mégrövidebb lesz), a nap további részét és az éjszakát Poprádon akartam tölteni. Úgy terveztem hogy kora reggel indulok tovább Zar repterére. Úgy... terveztem...

2. szakasz: Poprád - Zar

Az izgalmak itt kezdődtek. Reggelre alaposan beborult, szó sem lehetett róla hogy átrepüljek a Magas-Tátra hegyei között. Eléggé sajnáltam, jó lett volna fentről megcsodálni. Oké, B terv: kis vargabetűvel kikerüljük A Hegyet, így a szakasz ugyan valamivel hosszabb lesz, de sebaj. Kiszámoltam mennyi üzemanyag kell, plusz tartalék, plusz még egy kicsi a nyugalom érdekében, majd odagurultam a tankolóálláshoz, és nyomattam a naftát. Csípős volt ez a reggel, -4 fokra ébredtem, és a startig ez nem akart feljebb menni. Bár ahogy írtam, ismét korai indulást terveztem, az időjárás miatt kénytelen voltam óráról órára halasztani a startot, míg végül valamivel 10 után sikerült végre motort indítanom. Csupa jég volt minden, a pára szépen ráfagyott a betonra, a gépemre, de még a fű is olyan fehér volt mintha havazott volna.

Amikor végre megkaptam az engedélyt, a földi szolgálat alaposan végigpermetezte jégtelenítő folyadékkal a Pipert. Nincs idő várni, gyors kigurulás a 27-esre, majd felszállás. A terv szerint 25 mérföldet fogunk repülni csaknem pályairányban, 271 fokra, ezalatt felemelkedünk 9500 lábra, ez még pont a szlovák transition altitude alatt van, és elég magas ahhoz hogy a Tátra nyugati vonulatai felett biztonsággal átrepüljünk. 25 mérföld után fordulunk majd észak felé. Itt már szó sem volt látvarepülésről, gyakorlatilag felszállás után szinte azonnal belevesztünk a tejfölbe, és csak 7-8000 láb környékén bukkantunk ki belőle. Szóval az út során látnivaló nem akadt, hacsak a gép jegesedése nem számít látványosságnak. Az összes létező jégtelenítő berendezést bekapcsoltam amivel csak szegény Seminole rendelkezett, és ugyan kaptunk egy adag jégtelenítést felszállás előtt, a felhőkön áttörve bizony szép jégréteg rakódott le a motorokra, és a gép más részeire is. Ez alaposan érezhető volt a sebességen és a gép kezelhetőségén is, jóval lomhábban, lassabban reagált, és a 110 csomós sebsség tartása is nehezére esett. Tudtam hogy lesz részem kalandokban az út során, de nem ilyen kalandokra gondoltam és nem egyből az elején. Szerencsére átmeneti volt a jegesedés, hamarosan lepattogzott a burkolatról.

A zari megközelítés már kevesebb izgalommal járt. Illetve a fene tudja, így utólag nyugodtabb vagyok. Teljesen zárt felhőtakaró felett repültünk, vakon kellett ereszkedni, és a célreptér semmilyen műszeres berendezéssel nem rendelkezett. Már épp a nagyobb, ILS-sel rendelkező kitérő reptereken agyaltam, de egy gyors rádiózás a zari reptérrel meggyőzött róla hogy nem lesz gond, elég magas a felhőalap náluk. Oké, akkor terv szerint top of descent, szép finoman kezdjük meg az ereszkedést. Itt most a GNS 530 nagy segítségemre volt, jóval egyszerűbben ment a süllyedés. A reptér mellett van egy jókora tó, a Garminon belőttem mint referencia pontot magamnak. Próbáltam végig felette maradni, mintegy holdingban körözve ereszkedni, számolva a másodperceket a fordulók előtt. De nem kellett sokat számolnom, hamarosan megpillantottam a talajt mélyen alattunk, tényleg elég magasan volt a felhőalap. Akkor hát irány a pálya, illetve... várjunk csak! Milyen pálya? Nos, Zar reptere tulajdonképpen egy füves domboldal, én amúgy egykori legelőnek mondanám. Főleg vitorlázók használják, de úgy leszállni hogy előtte csak térképen és fényképeken láttam, hát elég izgalmas volt. Jellemző a domboldal meredekségére, hogy miután jó keményen odasimítottam odacsaptam a gépet, alig gurult pár métert és megállt. Kifejezetten nagy gáz kellett hogy innen fel tudjak gurulni a hangárokhoz, a betonozott állóhelyek egyikére.

Úgy volt hogy itt maradok pár napot és körberepülöm a környéket, de ez sajnos az időjárás miatt teljesen esélytelen. Pár gyors telefon, módosítottam a repterven, és még ma indulok Bydgoszcz felé. De ez már egy másik sztori lesz...